Házirendünk célja, hogy a szükséges információk birtokában nyugodt, kellemes pihenést biztosítsunk és elkerüljük az esetleges félreértéseket. A házirend a vendégházban tartózkodó valamennyi vendégre vonatkozik.
1) A szálláshely az érkezés napján 14.00 órától az elutazás napján délelőtt 11.00 óráig áll rendelkezésre. Előzetes megbeszélés alapján ezen időpontoktól el lehet térni, amennyiben a szálláshelyre nem érkezik új vendég az adott napon.
2) A szálláshelyet csak az előre egyeztetett létszámban vehetik igénybe vendégeink, melyet a szállásadó előzetes bejelentés nélkül ellenőrizhet.
3) Az épületben dohányozni, valamint füstölőt, gyertyát használni tilos! A dohányzás csak a kijelölt helyeken lehetséges. Szíveskedjenek a dohányzást erre a helyre korlátozni, továbbá hamutartót használni!
4) A szálláshely háziállatot nem fogad!
5) Parkolni kizárólag a kijelölt helyeken lehet. A zöldfelületet kérjük szabadon hagyni.
6) Kérjük, ügyeljenek a rendre és a tisztaságra. A háztartási szemét gyűjtése a fürdőszobákban és a konyhában található szemetesben, illetve a szelektív hulladékgyűjtőkben lehetséges.
7) Távozáskor és éjszakára kérjük a kaput és a vendégház bejárati ajtaját kulcsra zárni! Kérjük a szálláshely épületét, eszközeit rendeltetésszerűen használni, a tűz- és baleset-védelmi szabályok betartásával. A házban található berendezési tárgyakat nem lehet átrendezni. A benti berendezési tárgyakat (ágy, ágynemű, asztalok, székek, stb.) kérjük, ne vigyék ki a kertbe. A vendégház elhagyásakor kérjük az ablakokat, ajtókat bezárni, a villanyt, lekapcsolni.
8) A szállásadó nem vállal felelősséget a nem rendeltetésszerű használatból adódó esetleges anyagi károkért vagy balesetekért. A vendégek által a nem rendeltetésszerű használattal okozott kárért a vendégek anyagi felelősséggel tartoznak. A vendégek vagyontárgyaiért a szállásadó felelősséget nem vállal!
9) Amennyiben a tartózkodás alatt a vendégházzal kapcsolatban bármilyen probléma felmerül, kérjük, haladéktalanul értesítse arról a szállásadót. Utólagos reklamációt nem áll módunkban elfogadni!
10) Mint minden háztartásban, a Birs Vendégházban is előfordulhat, hogy valami a vendégek hibáján kívül tönkremegy, vagy meghibásodik. Ha valamilyen rendellenességet észlelnek, az esetleges komoly károk megelőzése érdekében szíveskedjenek azt a szállásadónak haladéktalanul jelezni.
Köszönjük, hogy betartja a Házirend szabályait!